BALAKAT2020

BALAKAT
2020.06.26-28.

# Program

Június 26
18:00 – nyitó szentmise, melyet dr. Udvardy György érsek celebrál.


19:00 Az Oltáriszentség kihelyezése (a folyamatos szentségimádás kezdete)

Június 27
~13:00
– kerékpáros zarándokok érkeznek (részletek Facebook-on)

16:00– gyónási lehetőség
17:00 – szentmise a templomromnál

Június 28
10:00 – vasárnapi ünnepi szentmise

19:30 – záró ima
20:00 – szentségimádás vége :'(

#BALAKAT2020 mi lesz vele?

Elnézéseteket kérjük, hogy idén minden információt az utolsó pillanatban teszünk közzé. Bizonyára sokan tudjátok, hogy ebben az évben nem lehet olyan körülmények között együtt imádkoznunk, beszélgetnünk és minőségi időt töltenünk, mint tavaly.

Idén sajnos nem tudunk kísérőprogrammal, szállással és ellátással szolgálni nektek, bármennyire készültünk is a fogadásotokra. Azonban a tervezett időben (június 26-28.) az 50 órás szentségimádást az előző évekhez hasonlóan megtartjuk.

Az új egyházmegyés enyhítések értelmében nem kötelező a szájmaszk viselése a templomokban. Természetesen, ha úgy érzed biztonságban magad, maszkban is szívesen látunk. 🙂

Szintén eltörölték az egymástól való 2
méteres távolságtartási előírást. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell
attól tartanod, hogy a szentségimádás alatt kiszorulsz a templomból; jut
hely mindenkinek. 🙂

Azonban, ne felejtsük el, hogy jelenleg a következő előírásokat még mindig be kell tartanunk:
– csak kézben áldozhatunk
– nincs szenteltvíz a tartókban
– a béke veled kézfogásokkal szintén várnunk kell még

A Balakat 50 órás szentségimádása során többször fogunk takarítani templomban, kérjük ebben a néhány percben a türelmed és együttműködésed.

Végül, kérünk, tartsd tiszteletben, hogy idén is környezetbarát és hulladékmentes a hétvégénk. Érkezz saját kulacsoddal/üvegeddel, csomagold szendvicseidet dobozba vagy textilbe. A templomkertben több asztalt és széket is találsz majd, ahol nyugodt körülmények között piknikezhetsz a hozott ennivalóból. 🙂

Köszönjük a támogatásotokat, imáitok és türelmeteket!
Továbbra is kövessetek minket itt és Facebook oldalunkon.