Laposa Norbert

Félünk a csendtől, de vágyunk is rá

– Még két éve sincs, hogy Balatonfűzfőn szolgálok. Mikor Eszterék (Tóth Eszter, az egyik főszervező – szerk.) tavaly azzal kerestek meg, hogy szervezzünk egy éjjel-nappal tartó, ötvenórás szentségimádást, hát néztem egy nagyot – meséli Laposa Norbert, a Bódi Mária Magdolna Szentségimádási Hétvégének otthont adó Jézus Szíve Plébániatemplom plébánosa.

– Hozzá kell tennem, hogy nyitott vagyok minden jó kezdeményezésre, és nagyon örülök neki, amikor nemcsak nekem kell ötletelnem, hogy mit hogyan csináljunk, hanem maguk a hívek, ráadásul a fiatalok is előállnak jó gondolatokkal. Mondtam, hogy rendben, benne vagyok, de akkor szervezzék meg, hogy mindig legyen valaki, aki az Oltáriszentséget őrzi. Azt gondoltam, hogy még ha a nappali szentségimádást meg is szervezzük, nehéz lesz megoldani az éjjeli virrasztást. Emlékszem, szombaton éjfél előtt átmentem a templomba. Láttam, hogy hatan-nyolcan imádkoznak odabent, a gyerekek pedig fent alszanak a kóruson. Ettől nagyon fellelkesültem, és ennek hatására éjfélkor spontán egy szentmisét mutattam be. Mindenki meglepődött, a gyerekek pedig arra ébredtek, hogy mise van. Ez lett végül a vasárnapi első szentmise, amely mindannyiunkat mélyen megérintett. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett az egész hétvégére vonatkozóan, ezért elhatároztuk, hogy idén is lesz szentségimádási hétvége, ám az, hogy ilyen sok programmal, előadókkal kiegészítve szervezzük meg, ez Eszterék ötlete volt. A saját szerepemet ebben úgy fogalmazom meg, hogy mint plébános a hátteret biztosítom, engedem őket érvényesülni, de semmiben sem szeretném őket korlátozni. Szerintem ez nagyon fontos, és nagyon hálás vagyok érte, hogy össze tudunk dolgozni. Az is jó, hogy – bár ők is, én is fiatalok vagyunk – meg tudjuk szólítani az idősebb korosztályt is.

Milyen hagyományai vannak a szentségimádásnak a plébánián?
Minden hónap első péntekén szentségimádási órát tartunk.
Ilyenkor kihelyezem az Oltáriszentséget, és félóra csendes szentségimádással kezdünk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ne arról szóljon az a fél óra vagy egy óra, hogy én felolvasok, énekelünk, imákat mormolunk egymás után, mert akkor csak mi beszélünk, és nem engedjük, hogy az Úr megszólaljon.
Miután kihelyezem az Oltáriszentséget, rögtön megyek a gyóntatószékbe gyóntatni. Balatonfűzfőn kívül még négy település tartozik hozzám; nagyon nehéz alkalmat teremteni arra, hogy gyóntatni tudjam a híveket. Vasárnaponként ez egyáltalán nem lehetséges, de azt veszem észre, hogy ezeken a péntekeken sokszor már kevés az egy óra is, olyan sokan vannak, ezt pedig mindenképpen nagy fejlődésként élem meg.
Fél óra csendes szentségimádás után a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Szentségimádás iskolája című könyvből egy-egy elmélkedést olvas fel Eszter. Nálunk ez a kongresszusra való készületnek az egyik legfontosabb eleme.

Téged miben erősített, újított meg, töltött fel ez a hétvége?
Maga az, hogy végig gördülékenyen zajlott a szentségimádás, és nem csak azok imádkoztak, akik be voltak osztva. Jöttek-mentek az emberek éjjel-nappal, úgy, hogy korábban ilyen nem volt itt, és őszintén bevallom, én is némi fenntartással voltam afelől, hogy lesznek-e, akik jönnek. Ez szerintem már maga egy csoda. Ehhez bevállalósnak kell lenni. Azt gondolom merni kell nagyot ugrani, és nem csak a tapasztalatokra hagyatkozni, mert sok a pozitív, de sok a negatív tapasztalat is. Az embert általában a negatív dolgok valahogy könnyebben, mélyebben megérintik. Ha csak arra hallgatunk, hogy „hát, ilyen korábban nem volt”, vagy „ezt olyan nehéz megszervezni, inkább ne”, akkor semmi nem történik. Igenis meg kell próbálni.

Miért vegyen részt “már hívő” és “még érdeklődő” egyaránt a hétvégén?
Ezen a szentségimádási hétvégén sok előadás lesz, amiből mindenki tud töltekezni. Örülök neki, hogy több előadó jön, hiszen a helyi közösségben hétről hétre hallanak engem, de amikor jönnek újak, fiatalok, akkor ők máshogy fogalmaznak, egy-egy témát sokkal mélyebben tudnak érinteni, és a friss gondolatok által lelkileg tudnak töltekezni.
A másik nagyon fontos dolog, hogy be tudunk ülni a templomba úgy, hogy csend van. A csendtől félünk, ugyanakkor vágyakozunk is rá.
A szentségimádás egy folyamat. Amikor bemegyünk a templomba az Oltáriszentséget imádni, leülünk a padba, letérdelünk, testileg megérkeztünk, de lelkileg még nem biztos, hogy ott vagyunk. Valahogy meg kell várnia a testünknek, hogy a lelkünk, a gondolataink is beérjenek a templomba. Egy ilyen ötvenórás lehetőség kimondottan segít abban, hogy lelkileg is meg tudjunk érkezni az Oltáriszentség elé, és a saját mondanivalónkat, gondolatainkat le tudjuk csendesíteni. Nem jó, ha csak mi beszélünk folyamatosan, mert így egyszerűen Jézus nem tud megszólalni, nem engedjük szóhoz jutni.
Ez a testileg-lelkileg elcsendesült jelenlét, melyet Jézusra koncentrálva töltünk, ez az aktív hívő számára megerősítést hoz. Aki pedig még keres, – ha még nem is tud olyan mélységekbe ráhangolódni az Oltáriszentségre, tehát az Úr Jézusra –, lelkileg fel tud töltődni. Kap egy olyan benyomást, hogy lehet, hogy az az elcsendesedés, amire vágyik, egy karnyújtásnyira van tőle.

Mi az, amit a résztvevőknek kívánsz erre a hétvégére?
Zala megyéből, Sármellékről származom. Keszthelyen, a Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségiztem, és olykor sokat kellett várnom a buszra hazafelé. Ilyenkor felmentem a főtéri templomba, ahol az ajtó nyitva volt, csak a rács volt becsukva. Sokszor imádkoztam ott. Ez annyira jó volt akkor, és még most is, ahogy visszagondolok rá, hogy az az érzés, megnyugvás még mindig a hatalmába kerít.
Ezt kívánom erre a hétvégére: akármennyi időre tér be valaki imádkozni, a templomajtóba tegyen le mindent. Kérni máskor is tudunk, ilyenkor minden terhet, nyomasztó dolgot tegyünk le a templomajtóba, vagy az Oltáriszentség elé, ne legyen nálunk. Legyünk ott, és koncentráljunk teljes egészében az Oltáriszentségre, az Úr Jézusra. Ez a szentségimádási hétvége is csak ekkor lesz gyümölcsöző. Ezt megvalósítani másként nem lehet, mint Isten kegyelme által, Isten segítségével, de nekünk is hozzá kell tennünk a magunk részét.
Azt kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön megérkezni testileg, majd lelkileg is, és a résztvevők ne úgy induljanak haza, ahogy megérkeztek, hanem engedjék, hogy átalakítsa őket az Úr Jézus.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük