Béri László Renátó

A jövő a mélyre evező közösségé

– A harsogó felszín sokakat megkísért, de vannak néhányan, akik mélyebbre szeretnének menni Isten és önmaguk megismerésében, és már nem elégítik ki őket az olcsó válaszok vagy a vallásgyakorlat puszta megtartása – véli Béri László Renátó kármelita atya, a Bódi Mária Magdolna Szentségimádási Hétvége egyik meghívott előadója, akivel szombaton találkozhattok.

Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel az idei BALAKAT-on, ahol előadóként is hallhatunk majd?
E-mailben érkezett egy nagyon kedves felkérés a szervezők részéről. Sosem hallottam még erről az alkalomról, de az előzetes információk alapján megtetszett. S persze az a szerencsés helyzet is előállt, hogy a naptáramban még épp szabad volt a június 29.

Hogy látod, mennyire van igénye a mai fiataloknak arra, hogy – például egy ilyen szentségimádás alkalmával – időt szánjanak Istenre és az Ő segítségével önmagukra?
Úgy látom, a mai fiatalok között van egy kis magközösség, akiknek igényük van a mélyebb spiritualitásra. Talán nincsenek olyan túl sokan, mert a harsogó felszín sokakat megkísért, és sokan megmaradnak ott (akár vallási téren is), de vannak néhányan, akiken látom és tapasztalom, hogy mélyebbre szeretnének menni Isten és önmaguk megismerésében, és már nem elégítik ki őket az olcsó válaszok vagy a vallásgyakorlat puszta megtartása. Úgy érzem, ezé a mélyre evező  kis közösségé a jövő, akik majd nagy hatást fognak kifejteni az őket körülvevő világra, egyházra, családra, közösségre.

Téged annak idején, az első szentségimádásaid alkalmával mi ragadott meg a legjobban? Milyen maradandó élményeid vannak általában a szentségimádást illetően?
Sosem felejtem el, hogy a középiskolás éveim alatt, amikor már rendszeresen ministráltam az otthoni plébániatemplomunkban, akkor nagyon szeretettem a csütörtök esti mise után megtartott szentségimádásokat, bár azok – a mai szememmel visszanézve – rendkívül “klasszikus” jelleűgek voltak. 🙂 Kitérdeltünk az atyával a kitett Oltáriszentség elé, felütöttük a régi jól-bevált “Bánk” szentségimádási imakönyvet, s mondtuk-mondtuk a szövegeket végeláthatatlanul. Egyetlen perc csendet sem tartottunk közben. Manapaság én már kiszaladnék az ilyen szentségimádásokról, de akkoriban ez a világot jelentette nekem, s nagyon sok isteni jelenlét-tapasztalatom kötődik hozzájuk. Amikor beléptem a kármelita rendbe, és sor került egy mise utáni szentségimádásra, amin már szerzetes-jelöltként vettem részt, akkor a mise után rohantam a szobámba a “Bánk” könyvért, gondolván, hogy bizonyára ezt “mondjuk” itt is. Sosem felejtem el, amint visszaérve a templomba döbbenten láttam, hogy a kitett Oltáriszentség előtt a rendtársaim és a hívek teljes csendben ülnek. S ez így is tartott egy teljes félórán keresztül. S ott egy újabb világ kezdett kinyílni számomra: a jelenléttel teli csend világa. Manapság már csak így tudom elképzelni és megélni a szentségimádásokat.

Mi az a rövid üzenet, gondolat, melyet azokhoz intéznél, akik még nem hallottak erről a szentségimádási hétvégéről?
A szentségimádás csupán egy eszköze annak, hogy felfedezzük magunkban a Jelenlétet, hogy megtanuljunk jelen lenni, a mostban élni, és nem sodródni a múlttal kapcsolatos rágódásainkkal vagy a jövővel kapcsolatos félelmeinkkel. Úgy gondolom, erre mindenkinek igénye van. Remélem, hogy ez a szentségimádási hétvége egy alkalom lesz arra, hogy lépéseket tegyünk a fenti dolgok megtanulásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük